TUSVÁNYOS 26



Gratulálunk az SzFC ’96 csapatának!

2015. július 28.

A Székelyudvarhely FC ’96 csapata nyerte meg a Tusványosi Finálé (TuFi) futsal döntőt.



 
A szervezők tájékoztatása szerint a székelyudvarhelyiek kiélezett végjátékban, 3–2-re verték a döntőben a marosvásárhelyi orvosi egyetem, az F.R. Ady csapatát. A harmadik helyen az ELTE-BEAC együttese zárt, megelőzve a kolozsvári Góbékat.
 
Tusványosi Finálé néven a tavalyi debütálás után másodszor rendeztek futsal döntőt. A 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében a legjobb kárpát-medencei egyetemi csapatok mérték össze tudásukat szombaton. A tornán hat kiemelkedő magyarországi és erdélyi egyetemi csapat lépett pályára.
 
A TuFi szervezői valamint a résztvevő csapatok futballlabdákat ajánlottak fel különböző székely falvak iskolái számára. Ugyanakkor a TuFi előtt adták át a budapesti Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján összegyűjtött több mint 500 ezer forint értékű sportfelszerelést, amelyet idén a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ gyermekei számára ajánlottak fel a torna szervezői, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club.
 
 
 
A tornán résztvevők a januárban elhunyt Buzánszky Jenőre, a 2014-es torna fővédnökére emlékeztek és az iránta érzett határtalan tiszteletből kapta az idei bajnokság az In Memoriam Buzánszky Jenő II. Tusványosi Finálé nevet.
 
A bajnokság főtámogatója a Bethlen Gábor Alap, illetve további támogatók a Forrás KFT, a Puskás Ferenc Intézet valamint a FouFourTwo magazin és végül, de nem utolsó sorban a Tusványos!





keddszerdacsütörtökpéntekszombat
Kisszínpad – MIT-sátor: De la Funk; DEEJAY LILBOY & NICK HAVSEN
Csűr: Dj JOHNNY
DEPO: Ethnofil (Live); Carioca - DEPO OPENING PARTY - Vygo, Saboar
© 2014-2015, tusvanyos.ro