TUSVÁNYOS 26



Magyar holdra...

2015. július 26.

...magyar pulit!


Egy huszonéves magyar mérnökcsapat nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint hogy eleget tegyen a Google Lunar XPRIZE 30 millió dollár összdíjazású nemzetközi verseny kihívásának, amelynek célja, hogy magánerőből elkészítsenek és eljuttassanak egy önjáró szerkezetet a Holdra, amely onnan képeket és videót küld vissza a Földre. Ehhez az elképzeléshez kerestek magyar befektetőket az alapítók, amelynek az első fordulói le is jártak, végleges eredmény majd 2017-ben születik meg. Mostanig a Puli névre keresztelt szerkezet Marokkóban és Hawaiion is sikeresen le lett tesztelve, marsi körülmények között. A névválasztásról az előadók elmondták: ragaszkodtak valamihez, ami okos, magyar, angolul kimondható és sok jó tulajdonsága van, így esett a nemzeti pásztorkutyánkra a választás. Ennek a prototípusát be is mutatták, ki is próbálhatta a DEPO sátor közönsége, illetve egy ötletelésre is felkértek arra vonatkozóan, hogy egy időkapszula révén „egy kg magyarságot” terveznek felvinni a fedélzetre, amelynek a szellemei korlátai egyelőre szabadok.

k






keddszerdacsütörtökpéntekszombat
Kisszínpad – MIT-sátor: De la Funk; DEEJAY LILBOY & NICK HAVSEN
Csűr: Dj JOHNNY
DEPO: Ethnofil (Live); Carioca - DEPO OPENING PARTY - Vygo, Saboar
© 2014-2015, tusvanyos.ro