Ha reggel egy golyóstollal kevergeted a reggeli kávét, akkor egyértelmű: megérkeztél Tusványosra, és máris a sűrűjében vagy. A Gyöngyvirág még nem nyílt ki, kiskanalunk meg nincs, de kell a zenergia a túléléshez.
A fesztiválhangulat az ilyen szok’ lenni, nincs is ebben semmi kivetnivaló. Bár Tusványos nem fesztivál – ehhez márpedig ragaszkodunk – hanem szabadegyetem. Meg diáktábor. Vagy úgy három az egybe, mint az előbbi kávé.
Túl vagyunk a –2. napi szervezői „bulin”, ha hiszitek, ha nem a fentebbi gondolat mentén jutottunk el az egzisztencialista Heideggerig, és levontuk a következtetést: Tusványos azért nem csak egy fesztivál, mert itt a tusványosozó ilyenekről (is) elmélkedik. Reggel korán kel, hogy beüljön a Lőrincz Csaba-sátorba, hogy többet tudjon meg az autonómiáról. Próbálná ezt meg egy hagyományos fesztiválon…
Egyébként lassan benépesül a tábor, egyelőre szervezőkkel, önkéntesekkel, meg eltévedt emberekkel, akik azt kérdezik: még nem kezdődött meg? Hát, nem. Kedden. De azért mi már itt vagyunk vagy százötvenen, szokjuk a friss hegyi levegőt, a szemünk előtt épül a „történetekből történelem” – hogy ne feledjük a tábor jelszavát.
Szóval huszonöt évesek lettünk (már előfordul, hogy csókolomot köszönnek a nagyon fiatalok), ebből az alkalomból nézegettük a „családi” albumot. Felidéztük, hogyan íródott ez a huszonöt éves történet. Ősrégi fotókkal hangolódtunk, és hangoltunk benneteket is, ha figyeltétek a Fészbuk-oldalunkat, honlapunkat. A már-már történelmi jelentőségű fekete-fehér fotók felerősítették bennünk a tudatot: jó, hogy a magunk szerény, de határozott módján részesei lehetünk ennek az Olt parti történetnek.
De most már kéne egy rendes kávé…
Mészáros Tímea