S ha már leültél mellém, akkor valamit mondok: a Tankcsapda nem lejárt lemez! Lukács Laci lobogó szőke haja megállíthatatlanul lobogott a színpadon, és a tesztoszteronnal dúsított ordítás is felköltötte a medvéket nyugodalmas éjszakájukból. Boldog voltál, ha volt gumicsizmád, de még inkább akkor, mikor a szomszéd haja nem került a szádba, vagy a pogó közben nem maradt el a bakancsod a dagonyában.
Ha a söröd nem látogatta meg a szomszédokat, akkor gondoltál Lacira is, hiszen millió-egy söröspohár – rajta medvejelzéssel – röpködött a levegőben. Lehet megörvendett volna, ha célba ér a jó szándékkal nyújtott nedű, de a poharak félúton, mint eltévedt műholdak rossz pályát választottak és néhány, sörös poharat nem rendelő koncertezőt leptek meg. Ha netán rossz helyen kapott volna el bármelyik’teket egy becses műanyag pohár, ne aggódjatok, egy „köszönet doktorért” mindent meg lehet oldani a vöröskeresztes sátorban.
Láttunk Ü-beer-es diáknapos zászlót, lányokat a fiúk nyakában (hiszen nem volt hátsó ülés, és nem volt hely máshol) vagy fiúkat kik együtt próbáltak léggitározni. Mindenki érezte a rock-and-roll rugóját, a sárban tapicskolás örömét, és ami legjobb, nem voltatok gyávák, és ha állva maradtatok, még volt lehetőségetek eltalálni hazáig.
Nos, reméljük nyugodtan hazaértetek a sátrakig és befogadtátok a lányokat is, ha már a hálózsákotokban volt elég hely. Viszont ha mégsem vettétek volna alvósra az estét, hát megnyugodhattok: újból van meleg víz, lehet bakancsokat mosni, vagy lepedőt gyűrni. Adott az ég mindent, kinek a papnét, kinek a paplant, de reméljük a hét hátralevő részében nem ad több esőt, és békén hagyja Laci szárazon lobogó haját is a következő 25 évben egyaránt.
Szöveg: Ürmösi Júlia Eszter
Fotó: Józsa Levente