Elsőnek Szalai Annamária beszámolóját hallhattuk arról, hogy a médiatörvény milyen kapcsolatban lehet a cenzúrával. Cenzúra mindig is volt – kezdte beszédét, majd Szokratész esetét mesélte el: a nagy ógörög filozófus is inkább a halált választotta, minthogy engedje cenzúráltatni tanait, a Nemzeti Média Hatóság elnök-asszonya szerint. Kifejtette, hogy a sajtószabadság megléte nem kérdéses, hiszen alkotmányba is bele van foglalva megvédésének kötelessége. Cenzúráról nem beszélhetünk, de valamilyen szabályozás mindenképp adott. Ez a szabályozás annak érdekében jön létre, hogy a médiaszolgáltatók valóban minőségi szolgáltatást nyújthassanak fogyasztóiknak és, hogy a szabadságot, annak eredeti értelmében, biztosíthassák. Mindenképp beszélhetünk az öncenzúra különböző fajtáiról, politikai cenzúra – mint arra a kommunizmusban számos példa adódott – azonban nincs.

   Belénessy Csaba elmondta, hogy az MTI-nek „rendezett viszonya van a politikával”, majd kifejtette, hogy a médiaorgánumokon belüli öncenzúrának amúgy sincs semmi értelme, hiszen más orgánumokkal való szembe helyezkedés csak presztizs vesztéshez vezethet és arra sarkalja az olvasót, hogy elforduljon a laptól. A sajtószabadság létére való rákérdezés, pedig evidens módon mutatja a sajtószabadság meglétét: azon országokban, melyekben valóságos cenzúra uralkodik, sajtóorgánumokban fel sem tevődhet a kérdés, hogy cenzúra van-e vagy sem.

   A későbbiekben kifejtette azt is, hogy a közszolgálati médiumokkal kapcsolatban létezik norma. Azon esetekben, melyekben az adott cikk, vagy az újságíró munkássága nem felel meg a közszolgálati testület feltételeinek, megróvásban, esetleg további megfeddésben részesülhet. Arra a kérdésre, miszerint, értelmezhető-e ez cenzúrának, azt felelte, hogy semmiképp sem. Az ilyen esetekben az újságíró nem végezte rendesen a munkáját, aminek természetesen következményei vannak.

   Gazsó L. Ferenc az öncenzúra lehetőségéről beszélt. Mindig van öncenzúra, főleg azon országokban, melyek rendelkeznek diktatúrához kötődő múlttal. A diktatúrában élő és működő újságírók valószínüleg valamilyen cenzúrát alkalmaznak cikkeikben, fiatalabb kollegáikhoz képest. A későbbiekben kifejtette, hogy szükséges valamilyen fajta súlyozás és minőségi ellenőrzés annak érdekében, hogy az olvasóközönség ne forduljon el a sajtóorgánumtól.

Következőnek Csinta Samu mondta el, hogy a romániai magyar sajtó azzal a problémával küzdhet gyakran, hogy cikkét a közös „Ügy” – az erdmagyar kissebség helyzetének megtartása, javítása vagy rombolásának elkerülése – érdekében cenzúrázza. Ez az „Ügy” lehet helyenként más és más is – sokszor kérdéses, hogy pontosan miben is áll, fejtette ki a felszólaló.

   Csinta Samu erőteljesen kijelentette: ki kell mondani a dolgokat. Legyen az cigányság, nemiség, másság, kommunista múlt, vagy akár az erdélyi magyar három-osztatúság.

   Az elmondottak alapján pedig, a beszélgetést hallgató közönségnek világossá válhatott: semmi és senki sem akadályoz meg minket abban, hogy eleget tegyünk ennek a felkérésnek.

Horváth Ágnes