TUSVÁNYOS 26



Archívum > 2012 > Hírek

Verespatak, mint ketyegő bomba

Péntek délben a Lőrincz Csaba sátorban került sor a verespataki ciántechnológiás aranykitermelés ügyének megvitatására. Gondolkodtunk egy sort: előnyös lenne-e a projekt elindítása vagy sem.


Az állítások szerint ez több száz munkahelyet teremtene az Erdélyben elő emberek számára, emellett jókora anyagi hozama is lenne az ország költségvetésébe. A kitermelés megvalósítása ugyanakkor kockázati tényező is, hiszen ciántechnológia segítségével akarják az aranyat kitermelni, és mindezek mellett nagy kárt gyakorolna a természetre és épített örökségre is egyaránt: a beruházás négy hegy megsemmisítésével és többtucat ház lebontásával járna.

Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-es szenátor szerint ez környezetvédelmi ügy és egyaránt magyar ügy is. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke szerint viszont ez már inkább egy európai uniós ügy, hiszen Európa is szenvedhet ettől. Remus Cernea, a Zöld Párt elnöke is ugyanazon az állásponton van, mint politikustársai, kifejtette, hogy a projektet semmiképp sem szabadna elindítani, mivel ennek nagyon súlyos következményei lehetnek.

Zatykó Dalma

© 2014-2015, tusvanyos.ro