A meghívott előadók: János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora, Fosztó László, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója, valamint Aáry Tamás Lajos oktatásügyi ombudsman voltak. A beszélgetés moderátora Balogh Brigitta volt, aki a PKE-n számos egyéb funkció mellett a társadalmi felzárkóztatási stratégia  program koordinálásával is foglalkozik.

   A röpke egy órában felmerült a hátrányos helyzetben lévő csoportok felzárkóztatásáról, úgy társadalmi szinteken, mint magában a felsőoktatásban. Ezen csoportok közül több szó esett a cigányságról, az erdélyi magyar kisebbségről, valamint a fogyatékosokról.

   Fosztó László leginkább a romák helyzetéről beszélt, kutatási területe is ehhez kötődik. Elsődlegesen azt fejtette ki, hogy jelenleg alapvető elvárás az állammal szemben, hogy garantálja az esélyegyenlőséget azon rétegeknek, melyek hátrányban vannak a többivel szemben. Ezt a kívánalmat leginkább felzárkóztató intézkedésekkel foglalkozó intézmények létrehozása által lehet kielégíteni. Annak érdekében, hogy a felzárkóztatás megtörténhessen, nem csak formálisan kell garantálni az egyenlőséget a többi réteggel - ami már önmagában sem könnyű folyamat - hanem anyagi segítség is kell, főként a végrehajtó intézmények számára, de nemcsak. Ez azonban számos esetben elmarad. 

   Arra a kérdésre, hogy az állam milyen arányban hajtja végre ebbéli kötelességét és milyen arányban hárul ez különböző nem állami szervezetekre (NGO) avagy egyházi intézményekre, Fosztó László kissé feszengve elmondta, hogy nem tud beszámolni adatokról. Saját tapasztalata szerint azonban, az esetek nagy részében az állam múlasztással él e területen.

   Ideológiától függően értelmezhető az, hogy milyen módon történhet a felzárkóztatás - kezdte Aáry Tamás. Alapvető példaként a magyarországi érettségi pontszámok helyzetét ismerette: a szocialista vezetés alatt bevezetett pontszámrendszer értelmében a nehéz szociális helyzet több pontot ért a felsőoktatásbeli felvételinél, mint a jó érettségi átlag. A pozitív diszkrimináció ezen esetében, tehát, a tehetséges diákok húzzék a rövidebbet a terhes anyák, vagy a kisebbségi csoportokból érkezőkkel szemben. Azon eseteket sem érezte szerencsésnek, melyekben univerzális módon, ugyanazokat az intézkedéseket alkalmazzák mindenkire, bármilyen megkülönböztetés nélkül, hiszen így a felzárkóztatandó csoportok még nagyobb hátránnyal indulnak. Végezetül arról beszélt, hogy számos felzárkóztatási lehetőség adott, azonban szükségtelen. Ilyen például a süketeknek ingyenesen biztosított tolmács a felsőoktatásban. Számos halláskárosult rendelkezik hallókészülékkel, mely által feleslegessé válik egy tolmács igénybevétele, ugyanakkor, bár a tolmács ért a jelbeszédhez, nem egy eset ismeretes, melyben az általa tolmácsolt területhez például nem (nem bizonyos, hogy egy matematika kurzuson teljesíteni tudja kötelességét, avagy néhány esetben mást tolmácsol, mint ami elhangzik).

   János-Szatmári Szabolcs alapvető hiányosságnak látja, hogy a hátrányban lévő csoportok, közösségek nem rendelkeznek képzett szakemberekkel, akik foglalkozni tudnának az anyagi forrásokkal: pályázni tudnának. Anyagi források nélkül azonban lehetetlen felzárkóztatni azokat a csoportokat, közösségeket, melyek a legtöbb esetben gazdaságilag is el vannak maradva a többi réteghez képest. A felsőoktatási helyzettel kapcsolatban megjegyezte, hogy a rendszernek is vannak hiányosságai: a fogyatékosoknak és a romáknak, például, lehetősége nyílik elfoglalni ingyenes helyeket a felsőoktatásban. A gond azonban abból adódik, hogy ezek a fenntartott helyek kihasználatlanok maradnak az esetek nagy többségében, viszont más jelentkezőknek nincs lehetőségük arra, hogy elfoglalja őket, s ezáltal a hallgatók száma egyre csökken.

Habár a beszélgetés három különböző problémával foglalkozott,  elmondható, hogy mindannyihoz sok idő, pénz és türelem szükséges. Valamint több állami segítség. 

Horváth Ágnes