Maksay Ádám, az Erdélyi Református Egyházkerület építészeti tanácsadója moderálta a beszélgetést, mely során felszólalt Mikó Zsuzsanna, a Magyar Országos Levéltár igazgatója, Ősz Sándor Előd, a Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárának levéltárosa, Marosán Tamás, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadója, valamint Dácz Tibor, a Magyar Unitárius Egyház gazdasági tanácsadója. Sajnálatos módon, Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója nem tudott megjelenni a helyszínen.

A beszélgetés alapvetően három téma körül forgott: felvázolták az egyházi levéltárak jelen helyzetét, az egyházi épített vagyonok és ingatlanok jelen helyzetét, valamint szó esett a Székely Mikó kollégium viszontagságosságairól is.

Elsőnek Mikó Zsuzsanna szólalt fel, aki elmondta, hogy a kommunizmus idejében elkobzott egyházi ingatlanokkal kapcsolatos kárpótlási folyamatok 2011-ben lezáródtak. Ugyanakkor, azt is elmondta, hogy a román levéltárakkal ellentétben, a magyar levéltárak szerencsés helyzetben voltak a kommunizmus idejében: iratokra nem tartott igényt az állam.

Ősz Sándor Előd nem csak a múltról beszélt, hanem a jövővel kapcsolatban is voltak meglátásai. Véleménye szerint a „hogyan tovább?” legalább annyira fontos kérdés, mint a „hol tartunk?”. Kihangsúlyozta: alapvető fontosságú, hogy megőrizzük ingó és ingatlan közös tulajdonainkat. Az adatok módszeres összegyűjtése alapvető követelmény, ugyanúgy, mint ezek levéltári feldolgozása és közzététele. Ezekhez azonban számos dolog szükségeltetik, például az efféle információk tárolására alkalmas helyek. Az ehhez elengedhetetlen anyagi támogatások azonban váratnak magukra – visszakapott egyházi közvagyonnak számító épületek rendbe hozásához nem kevés anyagi támogatásra van szükség.

Az Unitárius Egyház szerencsés helyzetben tudhatja magát – fejtette ki Dácz Tibor, hiszen a 2003-tól számolandó 86 visszaigénylésből negyvenöt sikeresen lezárult.

A Mikó kollégiummal kapcsolatosan Marosán Tamás elmondta, hogy a Református Egyháznak száznyolcvan ingatlant sikerült visszaigényelni egészen 2006-ig. Beszámolt a Mikóval kapcsolatos problémáról is és ismertette azt a sajnálatos helyzetet, mely szerint, amióta folynak a kollégiummal kapcsolatos jogi intézkedések, az állami szervek érezhetően visszaszorították a restitúciós intézkedések lehetőségét.

A közönségből érkező kérdésre, mi szerint nevezhető-e a fentebbiek alapján a Székely Mikó kollégium esete precedens értékűnek, Marosán kifejtette véleményét, hogy habár a román jogi rendszerben nincs helye a precedens alapú rendelkezéseknek, sajnálatos módon, a jelen esetben valóban beszélhetünk valamilyen szintű befolyásoltságról. 

Horváth Ágnes