TUSVÁNYOS 26



Archívum > 2012 > Hírek

Rejtőzködő csángóföld a világ közepén

Lenyűgöző bemutatót láthattak ma délután a világ közepén táborozók, amennyiben ellátogattak a  Magyar Teátrum Színházi Sátrához. 


 

A Rejtőzködő Csángóföld című produkció emberközelbe hozza a csángók olykor idillinek tűnő mindennapjait: a népviseletbe öltözött és hagyományos táncaikat bemutató fellépők maguk is a moldvai magyar közösség tagjai. Gábor Felicia, Iancu Laura, Csoma Gergely, Demse Márton és Duma András közösségének hagyományos zenéjével és csángó népírók szövegeinek segítségével tolmácsolták a Kárpátoktól keletre élő magyar közösségek életérzését, gondolatait, lelki világát.
„Ruháink, szokásaink mások, vadak vagyunk és megszelídítettek minket, s megtanítottak bennünket magyarul”‒ fűzte az előadáshoz gondolatait Diószegi László, az előadás rendezője. Diószegi a Tusványos Press kérdésére elmondta, hogy a városi ember számára kívánta közérthetővé tenni előadásával a csángó múltat és a csángó jelent. Az előadás hangulatára ráérző, nyitott befogadó közel másfél órára részese lehetett annak a valóságnak amelyet sokszor csak televízió képernyőjéről ismerhetünk meg.
Szabó Edit
 
© 2014-2015, tusvanyos.ro