TUSVÁNYOS 26



Archívum > 2012 > Hírek

Nem kell medvétől tartaniuk a táborozóknak: ma rajtol a Tusványos

Két fő irányvonalat követnek a ma kezdődő, 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor beszélgetései, a tusnádfürdői rendezvényen emellett kulturális, gasztronómia- és szórakoztató programok is várják a résztvevőket. Jakab Attila főszervező a Krónikának elmondta, főként a választásokról, valamint a közép-kelet-európai régió EU-ban betöltött szerepéről lesz szó.


 

A korábbi elképzelések szerint a meghívottak egyrészt a már lezajlott helyhatósági és az ősszel esedékes parlamenti választásokról beszélnek, s mint aktuális eseményről a Traian Băsescu felfüggesztéséről szóló referendumról. A beszélgetések résztvevői arra is keresik a választ, hogy az EU-ban létezik-e kettős mérce az uniós vezetők részéről a keleti, illetve a nyugati tevékenységeket kezelő intézmények értékelésében” – magyarázta a megkérdezett.
Jakab Attila hozzátette, emellett olyan lényeges témákról is szó lesz, mint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) helyzete vagy az autonómia kérdése. A rendezvény mottója: Tusványos a világ közepe, Jakab elmondása szerint pedig ez elsősorban érzelmi alapon alakult így, hiszen a közösség, amely már több évtizede a rendezvényen szocializálódott, pontosan így érzi
Felkerülhet a Megtelt tábla!
Jakab – aki idén vette át a főszervezői feladatokat Sándor Krisztinától – elmondta, a Tusványos jellege az elmúlt évekhez képest alapvetően nem módosult, kisebb, elsősorban a táborozók biztonságára vonatkozó változtatások azonban történtek. „A koncerteket új színpadon tartjuk majd, tavaly ugyanis az egyik előadást elmosta a vihar. Idén különböző technikai eszközök bevetésével csökkentjük annak az esélyét, hogy egy esetleges vihar miatt hasonló gondok adódjanak. A közlekedést is biztonságosabbá tettük, több kijárat áll a résztvevők rendelkezésére, éjszakánként vadőrök védik a táborozókat a medvéktől, tavalyhoz képest pedig több szállást is foglaltunk” – részletezte a főszervező. Mint megtudtuk, idén a szervezői csapat is nemzetközivé vált, Magyarországról tízen, Vajdaságból és Kárpátaljáról pedig egy-egy személy segít a rendezvény minél gördülékenyebb lebonyolításában.
   A főszervező hangsúlyozta, a Tusványosra érkezők létszáma lassan eléri a tábor kapacitásának felső határát, a legtöbb látogató tavaly az utolsó két napon volt, így a szervezők idén az Omega- koncert miatt aggódnak kissé, amelyre pénteken kerül sor. „Körülbelül 10 ezer személy fér el a helyszínen, a sepsiszentgyörgyi Omega-koncert példáját látva pedig lehetséges, hogy péntek este ki kell majd tennünk a „Megtelt!” táblát – vetette fel az eshetőséget Jakab Attila. Hozzátette, a programpontokon idén is ingyenes a részvétel, ezen pedig a következő években sem szeretnének változtatni, azonban előfordulhat, hogy a jövőben bevezetik majd az előzetes regisztrálást a növekvő érdeklődés miatt. A sátorozás egyébként egy fő számára egy éjszakára 26 lejbe, míg a tábor teljes idejére 120 lejbe kerül.
   „A Tusványoson tulajdonképpen három rendezvény zajlik egyszerre: fesztivál, diáktábor és szabadegyetem. A hármas jellegnek köszönhető, hogy az esemény azokat is meg tudja szólítani, akik nem érdeklődnek a közélet, a politika, a gazdaság iránt. Ők elsősorban a koncertek, bulik miatt jönnek Tusnádfürdőre, ha viszont már itt vannak, néhány előadásra, beszélgetésre is ellátogatnak” – összegzett lapunknak Jakab Attila.
   Tizenkét koncert öt nap alatt
   A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), a magyarországi Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, illetve további tizenhat partnerszervezet által rendezett eseményen öt nap alatt 12 együttes ad majd koncertet, ma a Heaven Street Seven és a Quimby dalaira bulizhatnak a résztvevők. Pénteken tartják Petényi Katalin és Kabay Barna Szigorúan ellenőrzött életek című dokumentumfilmjének ősbemutatóját, amely korabeli tanúk vallomásai és a Szekuritáté dokumentumai alapján nyújt megrendítő képet a kommunizmusról.
   A szabadegyetem résztvevői magyarországi és erdélyi borok, valamint székelyföldi élelmiszerek kóstolóin is részt vehetnek, a Magyar Turizmus Zrt. sátrában pedig a Rubik Stúdió képviselői bűvöskocka-bemutatót tartanak naponta többször is. Saját sátrában jelentkezik különböző programokkal a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, míg a Magyar Posta sátrában a közönség egyedi tusványosi bélyeget és képeslapot is készíthet. A teljes program a www.tusvanyos.ro honlapon érhető el.
www.kronika.ro
© 2014-2015, tusvanyos.ro