Tusványos a narancssárga színű fekete lyuk, körülötte gravitál a világegyetem. Mindent és mindenkit magába szippant, akit meg nem, az bánthatja, mert Tusványos vidám egy világközép, lakói legalább annyira gondtalanok, mint jobb napjaikon az angyalok.

    Vannak először is a Táborozók. Belőlük többféle is kavarog a világ közepén. 

Kezdjük talán a Szójásszalámisokkal, koruk miatt ez kijár nekik. A Szójásszalámisok onnan kapták a nevüket, hogy mindenkinek, aki nem evett velük elég szójásszalámit, elmondják, hogy nem evett velük elég szójásszalámit. Aki nem evett velük szójásszalámit, az nemigen érti, hogy miért is kellett volna szójásszalámit ennie, amikor sokkal finomabb a sonkaszalámi, de aki a szójásszalámi helyett sonkaszalámit akarna enni, az a szójásszalámisok szerint nem érti a lényeget: hogy a szójásszalámit csapatban ették. A táboralapító Nagy Öregekről van szó, akik huszonkét éve majd’ minden évben Tusványoson tartják a Szójásszalámievők Világtalálkozóját, sok jó ember kis helyen, többnyire a Csűr mögötti VIP-teraszon öregesen bólogatva nézik a Tündöklő Ifjúságot.

   A Tündöklő Ifjúság a világközepi polgárság megbecsült csoportja. Mindenki szereti a Tündöklő Ifjúságot, még a Tündöklő Ifjúság is szereti önmagát, és ez így van rendjén, mikor szeresse az ember saját magát, ha nem Tündöklő Ifjúként. A Tündöklő Ifjúság nemigen törődik a Szójásszalámisokkal, utóbbiak nagy bánatára, a harmadik üveg bor után fel is panaszolják, de csak módjával, mert ők is voltak Tündöklő Ifjak, például a szójásszalámievés hajnalán, hát megértik a Tündöklő Ifjúság hányavetiségét. A Tündöklő Ifjak hányják-vetik magukat, valljuk be őszintén, tesznek magasról a világra, ami véleményünk szerint a világ közepén az egyetlen elfogadható viselkedés egy Tündöklő Ifjútól, képzeljétek el, ha az esti koncertet le kéne fújni, mert a Tündöklő Ifjúság éppen a világ sorsával törődik, nem ér rá bulizni. Hogy nézne az ki. A Tündöklő Ifjúság sem nem jó, sem nem rossz, még innen van a jón és rosszon, mint ahogyan a Szójásszalámisok már túl vannak a jón és rosszon, Tusványoson tikkad az etika este nyolc után. Este nyolc után angyali üzemmódra vált a kavalkád, a kirakatban lila dalra kél a nyakkendő.

    Aztán ott vannak még a Politikusok. A Politikusok, ugyi, lopnak, csalnak, hazudnak, ölni nem ölnek, inkább öletnek (bár Európában ez manapság nem divat), igaz, néha nem állnak messze attól, hogy saját kezükkel tekerjék ki a másik Politikusok nyakát. Ez van a világban, mindenki tudja. De nem ám a világ közepén. A tusványosi Politikusok emberből vannak, rövidnadrágban látszik, hogy szőrös a lábuk, a női Politikusoknál meg az látszik, hogy nem szőrös a lábuk. A világ közepén a Politikus egészen normálisnak tűnik, nevet, ha kell, és nem mosolyog, ha nem kell, például ez a különbség a televíziós beszélgetés és a világközepén tomboló élet között, Tusványoson a Politikus nem vigyorog, mint egy fakutya.

   Legvégül ott élünk mi, a Szervezők. Mi, Szervezők megannyi duracellnyuszi vagyunk, két fülünkkel kalapálunk, ha nincs kalapács, de annak a sátornak állnia kell, mondják a Három Főszervezők, és ha a Három Főszervezők azt mondják, hogy annak a sátornak állnia kell, akkor az a sátor állni fog, még ha vénasszonyok potyognak az égből, akkor is. Ha vénasszonyok potyognak az égből, akkor a Szervezők égből potyogó vénasszonyhárító ütegeket varázsolnak elő a semmiből, mindenféle kunsztokat tudunk, a kalapból nyuszit-figurát még a legifjabb Szervező is kiröhögi, Tusványos jó mulatság, férfimunka.

    A világ közepe a világnak világa, július 24-e és 29-e között világol. 

    És mi minden áldott évben túléljük a világvégét. Na, ezt cselekedjétek utánunk.

Demeter Szilárd