TUSVÁNYOS 26



Archívum > 2014 > Hírek

Köszönőlevél Tusványos szervezőinek

A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC), az Eötvös Loránd Tudományegyetem sportegyesülete az alábbi gondolatokkal szeretnénk megköszönni, hogy a 25. Tusványos befogadta a Kárpát-medencei egyetemek, határokon átívelő labdarúgó sorozatának döntőjét a Tusványosi Finálét (TuFi).

Tovább >>>

Köpések. Aranyból.

Ugye mindenki ismeri azt az érzést, amikor egy jó duma hangzik el, jót nevettek rajta, azonban másnap már nem emlékeztek rá, pedig olyan jó lenne elmondani másoknak is. Sajnos ilyenek ezek a múló örömöket tartogató aranyköpések.

Tovább >>>

Meghipnotizáltak minket

Megvan még a lábatok? És a hangotok? Nem csodálkozunk, ha elfáradtatok, hiszen nagy koncertet adott az Intim Torna Illegál!

Tovább >>>

Itt volt a 30Y!

De mi is! A 30Y jött, és magával ragadta a közönséget.

Tovább >>>

Kávé és Erdély, mi kell ennél több?

Az Erdély Cáfé idén negyedik alkalommal vett részt Tusványoson. Az Élő Erdély Egyesület célja az erdélyi régiófejlesztési kezdeményezések ismertetése és fellendítése az előadások és a meghívottak által. 

Tovább >>>

Igen, tessék kérni magyarul, mert megéri

A magyar vállalkozók tartottak a magyar nyelv feltüntetésétől, a románokkapva kaptak rajta. A kolozsvári diákság meg nagyonis igényli.

Tovább >>>

Sport határok nélkül - Buzánszky Jenő adta át a tusványosi focitorna díjait

A 25 éves fennállását ünneplő Tusványos keretén belül rendezték meg Tusványosi Finálé (TuFi) névre hallgató futsal döntőt. A tornán a legjobb kárpát-medencei egyetemi csapatok vettek részt.

Tovább >>>

Ukrajnától Fugadig

A Cseh Tamás-sátorban a jelenleg történelmet író ukrajnai konfliktus témája volt az egyik legsikeresebb programpont.

Tovább >>>

Tartalmas hetet zárt a MISZSZ-sátor

A Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) sátra, ahogy egész héten tapasztalhattátok, az idén is kitett magáért.

Tovább >>>

Baricz Gergő világuralomra tör

Gergő sietősen érkezik, gyorsan átszökik a korláton és leül. Odakint már elkezdődött a tusványosi est. 
Tovább >>>

Kontrasztos kiál(lí)tás

Megbotránkoztató, elgondolkodtató, erőteljes mondanivalóval ellátott prevenciós akció. Egy rendhagyó multimédiás kiállítás, amely a döbbenet erejével hat a látogatókra.

Tovább >>>

Tóásó Előd élőben a bolíviai börtönből

Szombat délután egy gyufaszálat sem lehetett elejteni a MISZSZ-sátorban. Mintha az érdeklődők sejtették volna, hogy hamarosan az idei Tusványos egyik legizgalmasabb beszélgetésének résztvevői lesznek.

Tovább >>>

Keskeny úti beszélgetések

Tizedik alkalommal látogatott el Tusványosra a Keskeny Út sátor csapata.

Tovább >>>

Napi PKE Tusványoson

Minden út Váradra vezet – ez válik egyértelművé a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) sátra mellett.

Tovább >>>

Tusványosnak is vannak kulisszatitkai

Barátságról, intim tornáról és a nyárádmenti szilvapálinka hatásairól egyaránt sokat megtudtunk, amikor Fekete Réka magyarországi főszervezővel, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány programkoordinátorával beszélgettünk. 

Tovább >>>

Mert anya CSAKEgy van

Üdvrivalgás, vídám gyermekhangok és sok móka. A Csíki Anyák Egyesülete (CSAKEgy) idén is nagy sikert aratott programjaival.

Tovább >>>

Köszönet azoknak, akiknek a 25. Tusványost köszönhetjük


Hatalmas munka egy ekkora horderejű fesztivál megszervezése. Sokan sokféleképpen kivették belőle a részüket, az elismerés pedig mindenkinek jár.

Tovább >>>

Ilyen kérdésekkel sem lehetett kiakasztani az infósokat

Sok sületlenséget tudnak kérdezni egy diáktáborban, az infó- és regisztrációs sátrasok a megmondhatói ennek.

Tovább >>>

Orbán Viktor: egy demokrácia nem feltétlenül liberális

Tapssal és felállva fogadták Orbán Viktort, a nemzet miniszterelnökét, Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét és Németh Zsoltot, Tusványos egyik alapító atyját, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökét a huszonötödik Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor július 26-i záró eseményén. 

Tovább >>>

Folytatni kell a honosítási munkát

Orbán Viktor a Kós Károly sátorban mondott köszönetet az EMNT-nek és a Néppártnak a könnyített honosításban nyújtott segítségért. 

Tovább >>>

Tusványos: a történet folytatódik

Sándor Krisztinával, Tusványos politikai programfelelősével akartunk nosztalgiázni, de úgy véli: ráérünk arra még. A tusványosi történet ugyanis megy tovább.

Tovább >>>

Miért nem feküdtem le időben?

Körkérdés a világ közepén.

Tovább >>>

„Szerelem, szerelem...” – Rúzsa Magdi tolmácsolásában

Péntek este fül- és szemtanúi lehettünk ismételten egy feledhetetlen Rúzsa Magdi koncertnek Tusványoson.

Tovább >>>

Az ördög magyar hangja válaszol

Interjú Kiss Tiborral, a Quimby frontemberével

Tovább >>>

Longerstep – még hosszabb a lépés

Péntek este is nívós zenei élményben lehetett része azoknak, akik a közönség tagjait alkották a MISZSZ-sátorban. Mert elkezdődött a Longerstep.

Tovább >>>

Sodort a PASO lendülete

A PASO gondoskodott arról, hogy ma este se maradjon el a bulis katarzis.

Tovább >>>

Tények és tévhitek a Sapientiától

A hét folyamán együtt ébredhettünk a Sapientia sátrában, ahol zenés napindítóval és tartalmas rádióműsorokkal fogadták az arra járókat, majd izgalmas és érdekes előadásokkal folytatódott a nap.

Tovább >>>

Román kutató segíti az RMDSZ autonómiatervezetének népszerűsítését

Segítséget ígért az RMDSZ készülő autonómiatervezetének a székelyföldi román közegben való népszerűsítéséhez Sergiu Constantin,  a Bozeni Európai Akadémia (EURAC) romániai származású kutatója.

Tovább >>>

A gyárépítés nem gyermekjáték

Még akkor sem, ha magáról a Legoról beszélünk.

Tovább >>>

Semjén Zsolt: „ha másoknak lehet, akkor nekünk is lehet”

Péntek délután került sor a szokásos tusványosi kerekasztal beszélgetésre, ahol a határon túli magyar szervezetek képviselői számoltak be az elmúlt egy év eseményeiről, illetve az előttük álló feladatokról.

Tovább >>>

Nyíregyházától Tusványosig, Tusványostól Nyíregyházáig

A Magyar Turizmus sátorban a magyarországi turisztikai régiókról hallhatunk. A díszvendég Nyíregyháza.

Tovább >>>

Nem könnyű Tusványos „díszlettervezőinek”

De legalább jó a kedvük. 

Tovább >>>

„Székelyföld igenis létezik”

Számottevő érdeklődés övezte péntek délután a Lőrincz Csaba-sátorban Az Európai Unió és a regionalizmus címmel megrendezett műhelybeszélgetést.

Tovább >>>

Látványos bemutató az Erdély Mentőcsoporttól

Az mr2 egyik munkatársát mentette ma az Erdély Mentőcsoport. Mindez persze csak szimuláció volt, az "áldozat" pedig önként jelentkezett.

Tovább >>>

Hashtag Demeter Szilárd

Demeter Szilárd olyan személyiség, akit megannyi jelzővel, titulussal lehet körülírni, illetve azonosítani. A következő interjúban megpróbáltuk kollázzsá gyúrni ezeket egy letisztultabb kép érdekében. Beszélgetés a net huszárával.

Tovább >>>

Eltűnt fiatalt keresünk

Az utóbbi napokban megbolydult Tusnádfürdő élete és minden egyes barát, ismerős vagy idegen azt a fiút kereste, aki szerdáról csütörtökre virradóan eltűnt.

Tovább >>>

Így neveld a politikusodat

„Én egész elitemet fogom/nem középiskolás fokon/taní-/tani.” Arról, hogy mi a csuda az a politikusképzés.

Tovább >>>

Bemutatkozik az Erdély Mentőszolgálat

Ajánljuk figyelmetekbe a délután 5 órától tartandó, látványosnak ígérkező magasból mentést. A bemutatót az Erdély Mentőszolgálat és az Életjel Mentőcsoport közösen tartja.

Tovább >>>

Nyugodtabb éjszaka

A mozgalmas első éjjeleket követően nyugodtabb éjszakáról számoltak be a vöröskeresztes sátor ügyeletesei.

Tovább >>>

Szabad a szex!

A szex mindennek az alapja. Farkas Tibor szexuálpszichológus rekordot robbantott Tusványoson. A harmadik nap rekord nézőszámot vonzó előadása nem a jelenlevő kormányfők, államfők, egyházfők, egyéb díszfők jelenléte miatt volt az, ami. Hanem a téma miatt.

Tovább >>>

A kettős állampolgárok számára megnyílik a világ

Wetzel Tamás szerint egyértelmű sikertörténet az állampolgársági törvény: amellett, hogy jó a koncepciója, nemzeti összefogással sikerült elfogadni, jól is működik.

Tovább >>>

25 éve esőben is, sárban is: Tankcsapda!

S ha már leültél mellém, akkor valamit mondok: a Tankcsapda nem lejárt lemez! Lukács Laci lobogó szőke haja megállíthatatlanul lobogott a színpadon, és a tesztoszteronnal dúsított ordítás is felköltötte a medvéket nyugodalmas éjszakájukból. Boldog voltál, ha volt gumicsizmád, de még inkább akkor, mikor a szomszéd haja nem került a szádba, vagy a pogó közben nem maradt el a bakancsod a dagonyában.  

Tovább >>>

Interjú a Kis-tartományok Lovas királyával

Beszélgetős interjú Lovasi Andrással, a Kiscsillag zenekar frontemberével.

Tovább >>>

Hoztál szotyira pénzt?

Este 8 óra után lépett fel a nagyszínpadon a Vad Fruttik. A tömeg lelkesen várta őket, majd végigtombolta a produkciót.

Tovább >>>

Nemzetstratégia és nemzetpolitika

A nemzeti felfogás és nemzettudat tekintetében a külhoni magyarok sincsenek jobb helyzetben, mint az anyaországiak, de ez tanulható – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár, a magyar nemzetpolitika múltjáról és jelenéről valamint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szerepéről a Kós Károly-sátorban tartott csütörtöki előadáson. 

Tovább >>>

Umcc - umcc - umcc

Azt hinnéd, ennyiből áll az elektronikus zene. De ez csak az egyik sáv. A NEO alapítója szedte szét nekünk a technót.

Tovább >>>

Loyal Apples Club - az alma nem esik messze a fájától

Enyhe deja-vu érzés foghatta el azt, aki szerdán késő este a MISZSZ-be masírozott koncertélményért. Longstep, Longstep...hm, kis lépés egy embernek, nagy szekond egy zenésznek. Ja, bocs, ez nem az a zenekar. Ezek lementek almába. 

Tovább >>>

Színházi díj Tusványosnak

Nagy megtiszteltetésben részesült ma a tusványosi szabadegyetem és diáktábor: a Magyar Teátrum-díjat vehette át.

Tovább >>>

Egy a tábor, hány a zászló?

Hatalmas érdeklődés övezte, így zsúfolásig telt a Kós Károly-sátor az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt elnökeinek ma délutáni találkozóján.

Tovább >>>

Helyben teremthető meg az önkormányzatiság

Izgalmas szakmai beszélgetés tanúi lehettünk a Lőrincz Csaba-sátorban csütörtökön 10 órától megtartott Önkormányzatiság a Kárpát-medencében: országos kontra helyi érdekérvényesítés? című előadáson.

Tovább >>>

Autonómia és/vagy kettős állampolgárság?

Csütörtök délután sok résztvevős nemzetpolitikai vitába csöppenhettek azok, akik ellátogattak a Bethlen Gábor sátorba. 

Tovább >>>

Töredékek a kortárs dráma világából

A Magyar Teátrum állandó programjai mellett az érdeklődők ma a kortárs magyar dráma háttereibe kukkanthattak bele. Székely Csaba és György Attila írók voltak a meghívottak.

Tovább >>>

Nyári Gyerekek... Mi van a keszegemmel?!

A Közmédia-sátorban Likó Marcell (Vad Fruttik) és Maszkura (Maszkura és a Tücsökraj), valamint Péczeli Dóra közreműködésével beszélgettek a fiatal magyar előadók esélyeiről a határon innen és túl.

Tovább >>>

Történelem és történetírás a politika fogságában

Trianonnal – azon túl, hogy megtörtént – az a legnagyobb probléma, hogy kirívóan igazságtalan módon egy többmilliós magyar nemzeti közösséget szakított el az anyaországtól, amely azóta sem élhet az önrendelkezés és az autonómia lehetőségeivel.

Tovább >>>

Mit ugrálnak ezek?

Mit akarnak ezek a mitugrászok, és vajon mit tartogat a holnap? A MIT-tesek már tudják!

Tovább >>>

Beszállás! Te is utazz tudatosan!

Azt szokták mondani, hogy manapság már nincsenek távolságok, bármikor bárhova eljuthatunk. De nem mindegy, hogy hogyan és mivel!

Tovább >>>

Kutatás indul a külhoni magyarság médiafogyasztási szokásairól

A határon túli magyarok médiafogyasztási szokásairól indul kutatás ősszel - hangzott el a Közmédia sátorban tartott kerekasztal-beszélgetésen, csütörtökön Tusnádfürdőn.

Tovább >>>

Határon túli keretet különít el a Médiatanács a mecenatúraprogramján belül

Az erdélyi filmművész szövetség kérésére animációs, dokumentumfilmes és ismeretterjesztő alkotók pályázhatnak majd a keretre.

Tovább >>>

Pallas Athéné Alapítvány: gyerekcipőben, de lendülettel

A május eleji hónapban alakult Pallas Athéné Alapítvány első hivatalos kibontakozása és megnyilvánulása Tusványoson történik. 

Tovább >>>

Nekik megadtuk magunk

Biztosan azért nem volt víz a tábor területén tegnap este, hogy senki se moshassa le a Quimbytől kapott óriási puszit.

Tovább >>>

Kör közepéből egyenesen a... világ közepére

Valamikor hat óra körül arra lettem figyelmes, hogy gyülekezik már a tömeg a nagyszínpad előtt. Gyorsan megnéztem a programot, de az első fellépő csak rá két órára volt kiírva.

Tovább >>>

Bunyós beteggel is volt dolguk a mentősátrasoknak

Kötekedett és verekedett is a vöröskereszt munkatársaival egy lány a koncerteket követően. A mentősátorban dolgozóknak nem sikerült azonosítani az agresszivitás okát, így mentőt hívtak és kórházba vitték a kakaskodó ifjú hölgyet. Jelenlegi állapotáról nincs információnk.

Tovább >>>

Ha piros-fehér-zöld, akkor Magyar Posta!

A mindennapi életben legtöbbet emlegetett szó a szerencse, amelyre mindenki vágyik, mindenki keresi és mindenki irigyli a másiktól. Nos, idén a Magyar Posta elhozta nektek a szerencse kerekét, amelyhez mindenki hozzáférhet. És még a párodat is megtalálhatod. 

Tovább >>>

Az 1989-es romániai forradalom filmes történetei

A Filmes történetekből történelem - Visszatekintés a 25 évvel ezelőtti aradi és temesvári eseményekre című pódiumbeszélgetésen húszpercnyi részletet vetítettek le az 1989. december 22-én és 23-án filmezett többórányi anyagból.

Tovább >>>

A magyar állampolgárságtól az informatikáig

Habár az előadások eredetiek, véleményt osztóak és tartalmasak a Puskás Ferenc Kávéházban nem puskaporos, hanem inkább családias a hangulat. Csendes nyugalomban zajlanak az előadások, több olyan témát érintve, amelyek magukhoz vonzzák a fiatal- és középosztályt egyaránt.

Tovább >>>

Tudatosan a nyelvhasználatért

Mint ahogy mindenki tudja, Tusványos híres a számos tartalmas programjáról is, amelyek a koncertek kezdetéig szolgálnak remek időtöltésként az idelátogatók számára.

Tovább >>>

A Fidesz 95,5%-os határon túli választási sikerének nyomában

Három választás és az erdélyi magyarok – ebben a témában tartott előadást a Mensura Transylvanica-műhely 2014.

Tovább >>>

Nem panaszkodik az Erdélybe érkező turista

Valódi szakmai beszélgetés alakult ki a vendégiparban jártasak között szerda délelőtt a Wekerle–Mikó sátorban a Turizmus helyesen, avagy miért térjen vissza a vendég című előadás alatt.

Tovább >>>

Parázs vita Magyarország gazdasági teljesítményéről

Parázs vita alakult ki a Tusnádfürdőn zajló 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor fősátrában szerdán a Fidesz és az LMP képviselői között Magyarország gazdasági teljesítményével és EU-politikájával kapcsolatban.

Tovább >>>

Törött lábbal is a kisebbségi jogokért

Lakó Péterfi Tünde marosvásárhelyi civiljogi harcos, blogger, két fiú édesanyja, két unoka büszke nagymamája. Az általa elindított, a piaci kétnyelvű táblák kihelyezését követő banis ügyről a világ minden magyar közösségében beszéltek, írtak. 

Tovább >>>

Ők írták a történelmet

Visszaemlékezésekről, sztorizgatásokról, célokról és megvalósításokról szólt az Újságírói történetekből történelem című előadás.

Tovább >>>

Tusványos hatalma: közös nyelv, közös értékek, közös gondolatvilág

Tusványos egyedülálló szellemiségére szükség van Romániában, hangzott el a 25. tusnádfürdői diáktábor megnyitójának harmadik moduljában.

Tovább >>>

Tusványos köztársaság

„Tusványos idősebb, mint jónéhány európai ország” – Demeter Szilárdnak a tábornyitó moderátoraként megfogalmazott gondolatával indult útjára a 25. jubileumi Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor.

Tovább >>>

Sok eső, de még több jókedv!

Tegnap megérkeztek az első sátorlakók Tusványosra. Nemcsak az első nap fellépői - például a Heaven Street Seven vagy a Kiscsillag - hozták izgalomba a táborlakókat, de az eső is adott rá okot, hogy senki se unatkozzon.

Tovább >>>

Forgalmas este a vöröskeresztnél

Az éjjel a vöröskeresztes sátornál is begyorsult a forgalom. Az alkohol okozta problémák kezelésén túl, többek között egy olyan fiatalembert is elláttak, aki a sok eső hatására trambulinnak nézte a betonlépcsőt, és megfejelte az aszfaltot.

Tovább >>>

Kis csillag, nagy óceán

Kedd este lefolytak a csillagok az égből: bele a nyakunkba, át a ruhán, bőrig ázva. És közben Kiscsillagra ugráltunk; fejünk fölött hol esernyő, hol az esőkabát nájlonsipkája.

Tovább >>>

Tusványos családokat is teremt

Gyakran emlegetjük a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor „alapító atyáit”, de mi a helyzet az „alapító anyákkal”? 

Tovább >>>

A közmédia kiemelt figyelemmel kíséri a bálványosi szabadegyetem programjait

Kiemelt figyelemmel kíséri a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programjait a közszolgálati média.

Tovább >>>

Mindenkit puszil a Heaven Street Seven

Boldogok, akiknek gumicsizmájuk van, hisz övék az önfeledt mozgás szabadsága. Ők ugrálhatnak, táncolhatnak még a latyakban is.

Tovább >>>

Dübörgés Gorangával a nagyszínpadon

Szombaton nem 24, hanem minimum 29 órából fog állni a nap. Ki mondta, hogy az Intim Torna Illegál után nem lesz erő és ritmusérzék a lábakban, hang a torkokban? No, épp’ ez az!

Tovább >>>

Zenés nosztalgiázás

A fesztivállal egyidős dallal köszöntötte a 25 éves Tusványost a Role együttes.

Tovább >>>

Itt és így kezdődött Tusványos

Negyedszázados az idén a bálványosi folyamat. Az alapítókkal együtt néztük meg ma, hogy hol kezdődött minden. Ők nosztalgiáztak, nekünk minden új volt.

Tovább >>>

Beállt az idő

Tusványoson ma délután leszakadt az ég. A sportcsarnok TusványosPress részlegén is.

Tovább >>>

Jelentés a Tusványos-galaxisból

"Nem kívántunk nagyokat, csak egy „Kiscsillagot”, felejthetetlen hangulatot, esőben táncolást és sok mosolyt." 

Tovább >>>

Most először Tusványoson?

Lassan nyolc órája tartózkodom Tusványoson. Életemben először, és még mindig nem tudom eldönteni, hogy ezt igazából titkolnom kellene-e. A tapasztalati-Tusványos-kultúrám igen csekély, egy dolog pedig igazán aggaszt: egyelőre nem tudom, miért épp Tusványos a világ közepe.

Tovább >>>

Jó reggelt, Tusványos!

Örömhírt hozunk a jónépnek, tudni illik ma kedd van, ez pedig tagadhatatlanul azt vonja maga után, hogy Tusványos első napját üljük.

Tovább >>>

Győzd le a medvét!

Bizonyítsd be, hogy te vagy a legény/leány az akadályfutó pályán! Itt a remek alkalom, hogy a Kárpátok Gladiátora légy! 
Tovább >>>

Beindul a Startup ötletgyár! Gyere el a Tusványosi Hackathonra!

Belépnél a startupok varázslatos világába? Van egy jó ötleted? 

Tovább >>>

Éjjel-nappal Tusványos

Most 26 éves, és az idéntől ő az erdélyi főszervezője a 25. születésnapját ünneplő Tusványosnak. Vass Orsolya elmondta, hogy milyen érzés ez, és üzent a táborlakóknak is.
Tovább >>>

Három az egyben: tejjel és cukorral

Ha reggel egy golyóstollal kevergeted a reggeli kávét, akkor egyértelmű: megérkeztél Tusványosra, és máris a sűrűjében vagy. A Gyöngyvirág még nem nyílt ki, kiskanalunk meg nincs, de kell a zenergia a túléléshez. 

Tovább >>>

Egyetemista fociturné Tusványoson!

A július 22-27. között megrendezendő 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretén belül kerül megrendezésre az I. Tusványosi Finálé (TuFi).

Tovább >>>

Tusványoson is fölszáll a páva

Az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató műsora szombaton Tusványosra látogat! 

Tovább >>>

Hogy ne csak a szívetek után tájékozódjatok...

Tusványos olyan mini-univerzum, amelyet a hagyományos térképeken biza nem találunk meg, sőt - még a dzsípíesz se duruzsolja fülünkbe, hogy 30-méter-után-fordulj-balra-megérkeztél-a-Nagyszínpadhoz.

Tovább >>>

Koncertelőzetes: XXV. Tusványos -- Történetekből történelem

Az már milyen, hogy egy koncertelőzetestől olyan mehetnékünk támad, hogy azonnal ülnénk fel a Koronára? Még egy hétig ki kell bírjuk valahogy, na de akkor tuti nem lesz megállás!

Tovább >>>

Tusványos a szabadság intézményesített helyszíne

Az idén 25. alkalommal megszervezésre kerülő Bálványosi Nyári Szabadegyetem nemzetpolitikai jelentőségét emelte ki Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, aki Szilágyi Zsolttal, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnökével közösen tartott sajtótájékoztatót Budapesten.

Tovább >>>

DEPO, a kreatív pont

A DEPO sátor külön oázis a tusványosi ég alatt, hiszen itt azok a kreatív lelkületű résztvevők is megtalálhatják a kedvükre való programot, akiket hidegen hagynak a közéleti témák. 

Tovább >>>

Siker SKA-la

Hagyományos ska zene magyar népzenei motívumokkal. Így lehetne jellemezni a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO) stílusát.

Tovább >>>

1-1-7-34.000 – BBC-sikerszámok

Egy év, egy kislemez, hét saját szám, 34 ezres Youtube-nézettség. Ezek a BBC-sikerszámok.

Tovább >>>

Bogozd ki!

Az alternatív rock idén is képviselve lesz Tusványoson. S bár úgy tűnik, hogy matematikai logikát követelő névvel rendelkezik az együttes, a 30Y korántsem ilyen megfejthetetlen.

Tovább >>>

Gyere ki, te gyöngyvirág, mert feljött az holdvilág!

Az örök igazat és szépet énekli meg a Role együttes, amely ugyancsak színpadra lép Tusványoson.

Tovább >>>

Történetekből történelem – 25. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor

Az idén huszonöt éves Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor a negyedszázados évforduló jegyében zajlik majd, erre utal a tábor idei mottója, a Történetekből történelem is – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet a szervezők tartottak kedden Kolozsváron.

Tovább >>>

Sátrakkal fel!

Ezeket a dolgokat tudnod kell, ha sátorral készülsz Tusványosra.

Tovább >>>

A klasszikushoz képest kicsit több a basszus…

Mondanivalóval dúsított, igazi rock. Ez a Tankcsapda, mely idén is fellép Tusványoson.

Tovább >>>

Ajjajjaj, nyikorogjon az a szekér!

Bár már maga a zenekar is huszonéves, úgy tűnik, a Quimby tagjai – Kiss Tibor, Mikuli Ferenc, Varga Livius, Balanyi Szilárd, Gerdesits Ferenc és Kárpáti József – nem hajlandóak lemondani a gyermekeknek kijáró kiváltságokról.

Tovább >>>

A málnásban a macival, Tusványoson pedig az Intim Torna Illegállal!

Az idén 4. születésnapját ünneplő, legőrültebb rockot játszó magyarországi zenekar a 25. Tusványoson születésnapi „intim tornában” részesíti a közönséget.

Tovább >>>

Nem akarunk némán állni!

És én most már némán akarok állni, ha ezt elmondtam neked! De remélem, a tusványosi közönség igazi összhangban őrjöng majd, Baricz Gergő örömére!

Tovább >>>

Természettudományosan a Vad Fruttikról

A vadon termő gyümölcs a természet viszontagságaihoz mérten formálódik ellenálló növénnyé. Ha humánus lényről van szó, a vadság őszinteséggel jár együtt. Ha az előbbieket csoportosítani akarjuk, az eredmény a Vad Fruttik zenekar lesz.

Tovább >>>

Negyven év a kör közepén: az Edda Tusványoson

Az eMeRTon-díjas miskolci rockbanda több személycserét átvészelve immár negyedik évtizede szórakoztatja az egymást követő, felnövekvő generációkat.

Tovább >>>

Glóriás gigerlik

Ha a mennyországot beírnád a Google Maps keresőjébe, tuti hogy a pontos cím a Heaven Street Seven lenne.

Tovább >>>

Rock and rollerrel Tusványosra

Ha Rúzsa Magdi, akkor kétévente Tusványos. Az énekesnő 2010 és 2012 után idén ismét ellátogat a fesztiválra, ezúttal pedig rock 'n' rollerrel érkezik.

Tovább >>>

Földrajzi útmutató: a Kis-tartományok

Történt egyszer (nem is olyan régen, 2005-ben), hogy Lovasi András egyet gondolt és új gyarmattal gyarapította a Kis-tartományokat, megalapítva a Kiscsillag zenekart. Most már egyaránt ég és föld-esúr.

Tovább >>>

Az idei első plakát



© 2014-2015, tusvanyos.ro