TUSVÁNYOS 26



Archívum > 2013 > Hírek

Székelyföld értékei az Apáczai-díjazottak szemszögéből

Barátságos beszélgetések, hangos hahotaszó és sokak számára ismeretlen részletek megvilágítására került sor a Csűr-terasznál zajló könyvbemutatók során.


A megívott előadókat, az RMPSZ 2012-es Apáczai-díjazottjait Ferencz S. Alpár köszöntötte. A folytatásban dr. Péter Sándor, a Tudományos Tanács elnöke ismertette néhány szóban az Apáczai tudományos díj jelentőségét.

Az Apáczai-díjat 2004-ben alapították meg annak érdekében, hogy ezáltal a pedagógusok kutatómunkája elismerést nyerjen. Azóta 18 elismerést osztottak ki és 124 tudományos munkát bírált el a bizottság. A könyv alakban megjelent munkák és a rangos folyóiratokban publikált tanulmányok némelyike nem csupán az Apáczai-díjat, de annak ezüst vagy akár arany fokozatát is elnyerte.

Dr. Ambrus Tünde, a tudományos díj egyik díjazottja Székely falutízesek című művét mutatta be, amelyben a székely társadalom legkisebb szerkezeti egységeit tárgyalja. A meghívott előadó képek segítségével is próbált rámutatni a tízesek szellemi és tárgyi örökségeire, illetve szakrális emlékeire, melyek tisztánlátása az autonómiatörekvések megértését is biztosítja sokak számára.

A későbbiekben dr. Balázs Lajos vázolta a székely magyar jelképek, rituális szimbólumok fontosságát, valamint egy megunhatatlan téma, a nemi erkölcs problémáját. A bemutató során régi fényképek segítségével elemeztük a megörökítettek testbeszédét. A világháborúk idejéből előkerült rajzokat és szerelmesleveleket tekinthettünk meg, melyeket az előadó értelmezett. A szerző forrásanyagai több éves kutatómunka eredményeit jelentik. Ezek Csíkszentdomokosról származnak, ami a nemzeti kultúra sokszínűségét jelképezi és reprezentatív az egész Székelyföld számára.

A bemutatót Borsos Szabolcs szavai zárták, aki a kreatív gondolkodás forrását a kudarcból való feleszmélésben látja, hiszen „…minden emberben felfedezhető egy fa, melynek természete a végtelen növekedés”. (Gál Alíz)

© 2014-2015, tusvanyos.ro