A „sarokban” megbúvó csöndes sátorba látogattunk el. Ide vonul el az, akinek néha túl zajos a tusványosi élet. Pihenni, kézműves foglalkozásokban részt venni lehet itt: gyerek és felnőtt egyszerre mélyedhet bele az agyagozás vagy festés közben egy-egy mélyebb jellegű beszélgetésbe. Fodor Enikőt, a Keskeny út önkéntes munkatársát kérdeztük a sátorban folyó tevékenységekről.
Kik vagytok, honnan jöttetek?
Keskeny út ökumenikus fesztivál-missziós csoport vagyunk, Erdély minden pontjáról vannak önkéntesek a csapatban. Bardos Csaba lelkipásztor vezeti a tevékenységet, nem csak itt Tusványoson, de EMI-táborban, Félszigeten is. Sád László szegedi pszichológus tartja a képzéseinket és folyamatosan itt van a sátorban is. A történelmi egyházakat képviseljük fesztiválokon, természetesen nem kioktató jelleggel, hanem megpróbálunk személyes kapcsolatot kiépíteni az emberekkel.
Mi a célja a sátornak?
Megmutatni, hogy nem csak a templomban van Istennek a helye, a kereszténységnek a helye, vagy a hitnek egyáltalán, hisz sokan nem hisznek és mégis érdeklődnek a programjaink iránt. Van egy mottónk, hogy Istennel élni lehet és jó, és nem csak templomban vagy ifjúsági istentiszteleten, foglalkozások, táborok keretében, hanem a nagy életben, a mindennapokban, akár buliban is.
Milyen eszközökkel próbáljátok népszerűsíteni magatokat?
A heti programunk napi témákra van leosztva, áhitattal kezdődik minden reggel, meghívott lelkipásztorok és társadalomtudósok előadásában. A nap folyamán kézműves foglalkozások ürügyén beszélgetünk az emberekkel. Le lehet ülni, bogozni, festeni, agyagot gyurmázni, gipszmaszkot készíteni, és a nap témájában el lehet mélyülni. Este gitáresttel folytatjuk, valamint filmvetítéssel, a nap témájához kapcsolódó filmmel folytatjuk és ezután zsíros kenyér és tea mellett lehet beszélgetni a megtekintett filmről.
A kézműves foglalkozás az, amikor tényleg leköti az embereket, ugyanakkor érdekes kifejező eszköz is és a beszélgetéshez egy jó melléktevékenység.
Milyen tapasztalatokat gyűjtöttetek az elmúlt néhány nap folyamán?
Mi, mint keskeny utas szervezők nagyon sok energiát belefektetünk ebbe: három képzésünk van egy évben, ami erre készít fel minket. Kijövünk és tesszük a dolgunkat. Nagyon sok beszélgetés alakul ki, amiből olyan élmények alakulnak ki, amikre nem is gondoltunk volna. Mi valami -féle lelki gondozók lennénk. Ugye, a pletyka egy nagyon hasznos jelenség, hisz az emberek azért beszélgetnek egymással, hogy megoldják a problémáikat. Az által, hogy leülünk valakivel beszélgetni, megpróbáljuk rávezetni arra, hogy megoldja a problémáit, hogy létezik megoldás. De ez nem ilyen durva. Mi lehetőséget teremtünk arra, hogy beszélgetni lehessen és ez egy oda-vissza élmény is, hisz néha olyasmik történnek, ami számunkra is nagy élménnyé válik. Van például, hogy beülnek provokálni. Általában nagyon jó beszélgetések tudnak kialakulni az ilyen provokációkból, persze ez attól is függ, hogy mennyire tudunk nyitottak lenni arra, hogy egy ilyen provokációból egy beszélgetést hozzunk ki. A lényeg mindenképpen az volna, hogy az ilyen beszélgetések mentén a vélemények és az ítélkezések halványodjanak és közelebb kerüljön egymáshoz a két beszélő. És jó, hogyha a beszélgetések végén azt tudja mondani az ember, hogy ez egy kellemes beszélgetés volt, meg gyertek még máskor is, mert akkor volt értelme meg tartalma, bár nem biztos, hogy valamilyen konkrét eredménye is lett neki.
Konkrét tervek, változtatások, a jövő évi Tusványosra vannak-e már?
Sok a bajunk a technikával, nincs például hangosítás. Mindig lehet jobban és mindig újítunk kicsit. Azonban a napi struktúra nagyon jól bevált, az emberek hozzá is vannak szokva, és már várnak minket. Megpróbálunk mindig aktuális témában beszélgetni az emberekkel. Szerintem ez így nagyjából rendben van, de konkrétan mindig akkor mutatkoznak meg a dolgok, amikor épp benne vagyunk. Mi minden este kiértékeljük a napot, szubjektíven is, meg objektíven is.
m.sz.l.